MOLDVA:

MOLDVA: Vagy Moldova. A Keleti-Kárpátok és a Prut folyó közé eső terület, ami Etelköz néven a Kárpát-medencét elfoglaló magyarság utolsó átmeneti hazája volt. Ezután a népvándorlás utolsó hullámában érkező besenyők és kunok szállásterülete volt, majd hűbéres román vajdaság és fejedelemség. A 12-13. századtól folyamatos magyar lakosságát moldvai csángóknak nevezik.

MOLDVAI MAGYAROK. A Keleti-Kárpátok és a Prut folyó között élő magyarok, vagy moldvai csángók. Az első csoportjaik Észak-Erdélyből vándoroltak ki a 12-13. században. A kedvező körülmények miatt gyorsan nőtt a népsűrűség. A moldvai fejedelemség a magyar király hűbérese volt. Az uralkodók szívesen fogadták a kézművességben, szőlőművelésben és udvari szolgálatban jártas magyar nemeseket és jobbágyokat. A földműveseknek különféle kiváltságokat biztosítottak, aminek a nyoma a răzéş-ség (részesség) jogi intézményében a 19. századig fennmaradt. A 15. században Dél-Magyarországról elűzött husziták is a moldvai magyarok között találtak menedéket, akiknek a papjai itt fejezték be a bibliafordításukat.

A 16. században a középkori magyar királyság hanyatlásával a moldvai magyarok társadalmi helyzete megromlott. Kiszorultak a városokból és a török-tatár pusztítások is megtizedelték a soraikat. A moldvai magyarok folyamatos utánpótlást kaptak a Rákóczi-szabadságharc, az 1848-49-es szabadságharc menekültjeiből és a nehéz élet miatt elvándorló székelyek köréből.

A 17. században a pápa missziós területté nyilvánította a többségében görögkeletiek által lakott Moldvát és a római katolikus híveket a moldvai magyarok elrománosításával igyekeztek gyarapítani. A Moldvába rendelt lengyel és olasz papok fokozatosan leszoktatták a moldvai magyarokat az anyanyelvük templomi használatáról. A 19. században Románia ezt a gyakorlatot rendeletben is megerősítette. A moldvai magyarok anyanyelvi iskolái csak 1947-55 működhettek, ezért ilyen körülmények között egy igen archaikus nyelvjárást és népi kultúrát őriztek meg. Ugyanakkor igen erős román hatást is mutat a kultúrájuk. A moldvai magyarok a 16-18. században a mainál nagyobb területen éltek, mert szórványos telepeik egészen a Dnyeszterig húzódtak. Ma a legnagyobb csoportjaik a Tatros, az Uz, a Szalonc, az Ojtoz és a Tázló folyók völgyeiben él. A moldvai magyarok népi kultúrája a folyamatos székely kivándorlás miatt, erős székelyes hatást mutat.

Mintegy 40 falu lakosságát nevezik ,,székelyes csángónak” . A legismertebbek közülük Pusztina, Frumósza, Csügés, Tatros, Onest és Diószeg. Náluk archaikusabb népi kultúrával rendelkeznek az ún. ,,déli-csángók”, akik a Szeretterén, Bákó városa közelében, kb. 30 faluban laknak. A legismertebbek közülük Bogdánfalva, Trunk, Lészped, Forrófalva, Klézse és Gajnácsa. A legrégiesebb nyelvű és kultúrájú ún. ,,északi-csángók” a Moldva folyó mellett Románvásár városa közelébe laknak mintegy 10-15 faluban. A legismertebbek Szabófalva, Pildeszt és Belusest.

SZERETTERE: Nevezik Mezőségnek is. A Szeret és az Aranyos-Beszterce összefolyásának a vidéke, Bákó környéke. Mintegy harminc moldvai csángók által lakott falut foglal magába.

BUKOVINA: Lakói az ún. Bukovinai székelyek, az egykori osztrák koronatartományban lakott magyarok. Lengyelország első felosztása után 1775-ben került Bukovina az osztrák birodalomhoz. A terület ekkor viszonylag gyéren lakott volt. A benépesítésében a 1777-86 között vett részt az a néhány ezer székely, akik az ún. Mádéfalvi veszedelem a határőrség erőszakos szervezése elől 1763-64-ben Moldvába bujdostak.

A Bukovinában történő letelepítésüket Hadik András szervezte, ezért a települések egy része az ő nevét viseli: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadjisten, Istensegits. A kishatárú községek hamarosan túlnépesedtek, ezért a 19. században többször felmerült Magyarországon a bukovinai székelyek hazatelepítésének a gondolata. 1883-ban az Alduna mellé, Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve községekbe telepítettek kb. 4000 embert (aldunai székelyek). 1883-ban az Arad megyei Gyorokra, 1888-92-ben és 1910-ben Dévára, 1892-ben Vajdahunyadra, 1900-ban a Temes megyei Babsára, a Kolozs megyei Vicére és a Beszterce-Naszód megyei Magyarneményre, illetve 1905-ben Marosludasra, 1910-ben a Hunyad megyei Sztigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra még további 2500 - 3000 telepest költöztettek.

A bukovinai székelyek nagy létszámban költöztek ki az USA-ba és Kanadába is. Kanadában 1905 és 1914 között több farmertelepet hoztak létre, mint pld, Székelyföld, Máriavölgy, Hapkins, Hamilton, Regina és Punnichy. Az első világháború utáni kivándorlók hozták létre Brazíliában 1924-ben a Boldogasszonyfa nevű bukovinai székely telepet. Néhány csalás kivételével 1941-ben a bukovinai székelységet a magyar állam a Bácskába költöztette. Nagy részük, a magyar bevonulás miatt elhagyott szerb telepes falvakban helyezték el. 1944-ben a hadi események miatt menekülniük kellett. 1944-45-ben Vas, Zala, Veszprém és Fejér megyékben szálltak meg, majd 1946-47-ben Tolna, Baranya és Bács megye kiürített német falvaiban telepítettek le kb. tizenháromezer bukovinai székelyt a németektől elkobzott házakba. A hosszú ideig tartónyelvi elszigeteltségük miatt, a bukovinai székelyek népi kultúrája sok archaizmust őrzött meg.