DÉLVIDÉK ÉS SZLAVÓNIA:
ALDUNAI SZÉKELYEK: a Pancsova melletti Hertelendyfalva, Sándoregyháza (korábban Nagygyörgyfalva) és Székelykeve (korábban Gyurgyevo vagy Rádayfalva) magyar lakói. Eredetileg bukovinai székelyek , akiket 1883-ban telepítettek társadalmi összefogással a területre. A falvaik az Alduna árvízveszélyes területére épültek. Az árvízveszély miatt a telepesek egy része visszaköltözött Bukovinába. A népi kultúrájuk a nyelvi és kulturális elszigeteltség miatt, sok archaizmust őrzött meg.
BÁCSKA: vagy Bácskaság. A Duna-Tisza közének a Baja-Szeged vonaltól délre eső része. A honfoglalás korától magyarlakta vidék. A középkorban gazdag, sűrűn lakott táj volt. A 13. században két vármegye alakult ki a területén, az északi Bodrog és a déli Bács, amit a Ferenc-csatorna választ el egymástól. A 15. században a török elől menekülő délszláv népcsoportok, szerbek, sokácok és bunyevácok kezdtek beszivárogni a területre. A legnagyobb szerb beköltözés a törökellenes felkelés után 1691-ben, Csernovics pátriárka vezetésével történt.
A magyar lakosság Buda eleste (1541) és a zentai csata között (1697) tartó hódoltság ideje alatt majdnem teljesen eltűnt a területről. 1733-tól indult meg a magyar lakosság visszatelepülése a területre. Somogyból, Zalából, Tolnából, Baranyából és Veszprémből érkeztek telepesek. Magyarkanizsára 1750-ben, Zentára 1755-ben, Adára 1760-ban és Óverbászra
BÁNSÁG: vagy Bánát. A Maros, a Tisza, a Duna és az erdélyi hegyek által határolt terület. 1876-1918 között Torontál, Temes és Krassó-Szörény megyék területe. A honfoglalás óta magyarok által lakott terület. A síksági részét a középkorban Temesköznek nevezték. Korábban sűrűn lakot vidék de Temesvár eleste (1552) után fokozatosan elnéptelenedett és a lakosság elpusztult vagy északra menekült. A török kiűzése után a bécsi kormányzat nem ismerte el a régi birtokosok igényeit. A háborús költségekre hivatkozva az egész területet kincstári tulajdonnak nyilvánították és 11 vidékre osztva Temesi Bánság néven katonailag Bécsből kormányozták. Emiatt, kezdetben csak katolikus németeket engedtek letelepedni a területen.
A terület katonai parancsnoka Mercy tábornok először rokkant katonákkal, majd 1724-től német nyelvterületről toborzott telepesekkel népesítette be a vidéket. Mária Terézia és II. József uralkodása alatt is nagy számban érkeztek német, illetőleg velük együtt kisebb számban olasz, spanyol és francia telepesek is, akik hamar elnémetesedtek. A török hódoltság alatt jelentek meg kis számban szerbek, akik 1751-ben a tiszai határőrvidék felosztása miatt Kikinda környékén telepedtek le. A török elől Olténiából menekült katolikus bolgárok 1737-ben kaptak engedélyt a letelepedésre. A románok a 15. századtól jelentek meg a területen. A 18. század végén Torontál és Temes megye déli részén szlovákok alapítanak falvakat. A 19. század második felében Krassó-Szörényben cseh falvak is keletkeztek. Az 1740-es években Karas folyó felső völgyében a szerb-bolgár határvidékről származó dél-szláv népcsoport az ún. krasovánok telepednek le.
Magyarok nagyobb számban csak 1778 után telepedhettek le a területen, amikor az közigazgatásilag visszakerült Magyarországhoz. A magyarok telepítését nagyobb részt nem a kincstár, hanem a földesurak szervezték. A földesurak által telepítettek nagyobb része szerződéses dohánykertész volt. Reformátusok csak a 18. század végétől telepedhettek le. 1876 után folyamatossá vált a magyar telepítés. 1918-ban a trianoni békediktátum a terület északi és keleti részét Romániához és a nyugati és déli részét Jugoszláviához csatolta. A jugoszláviai németeket a második világháború után kitelepítették.
DÉLVIDÉK: történeti-politikai tájfogalom. A középkorban alvidék és végvidék értelemben Verőce, Pozsega, Szerém, Bács, Torontál, Temes és Keve megyéket, illetve az Ozorai, a Sói, a Macsói és a Szörényi bánságokat értették rajta. A 18-19. században csak a Bánságot és a Bánátot jelölte. 1918 után a Jugoszláviához került részeket jelölte, mely elnevezést később átvette a Vajdaság.
SZERÉMSÉG: A Duna és a Száva folyók közötti kistáj. Az ókortól központi kultúrterület Sirmium központtal. A középkorban vármegyét szerveztek a területén, amely az egyik legértékesebb mezőgazdasági vidék volt a szőlészete révén. A huszitizmus és az eretnek mozgalmak itt alakultak ki Magyarországon. A hódoltság ideje alatt a magyar lakosság elpusztult vagy elmenekült. A helyükre szerbek és horvátok települtek le. A 18. században németek, csehek és ukránok telepedtek le. A 18-19. században a Dunántúl és a Bácska területéről magyar betelepülők érkeztek aki több magyar szórványtelepülést is alapítottak, mint pld. Maradék, India, Ürög, Nyékinca és Herkóca. Két másik vármegyével együtt 1764-ben Fiume városáért csereként Horvátországhoz került. Ma Jugoszláviához tartozik.
SZLAVÓNIA: A Dráva és a Száva folyók közti terület a Szerémségtől nyugatra. Az elnevezés folyamatosan változó nagyságú területet jelölt. A régi magyar elnevezése Tótország volt. A horvátok a területen a 17. századig használták a slovene népnevet és a magyar elnevezésük a tót volt. A magyar királyságon belül önálló szervezeti egységként kezelték. A magyar lakosság nagy része elpusztult a hódoltság idején. A Dráva jobb partján négy magyar falu maradt fenn: Szentlászló, Kórógy, Haraszti és Rétfalu. A szomszédos baranyaiak ezek lakosságát berencóknak nevezték.
A 18. század végén indult meg az újabb magyar kivándorlás a Dráván túlra. 1848 után elsősorban Baranya, Somogy, Zala és Vas megyékből magyar zsellérek és cselédek vándoroltak Szlavóniába, hogy az ottani nagy uradalmakban munkát vállaljanak. Az 1870-es évektől dunántúli magyar birtokos parasztok költöztek nagy számban a területre a földbőség és a viszonylag alacsony földárak miatt. Az 1910-es népszámlálás 103207 magyar anyanyelvűt regisztrált. 1961-ben 42347 magyar anyanyelvű élt a területen.
SZÖRÉNYSÉG: Szörényvidék vagy Szörény. A Bánság keleti terü
AJÁNLOM AZ OLDALT
