KÁRPÁTALJA :

KÁRPÁTALJA: más néven Kárpátukrajna vagy Kárpátontúli terület: politikai-közigazgatási hátterű nagytáj Ukrajna területén. A Tisza folyó és a Kárpátok által határolt terület. A Kárpátalja fogalom akkor alakult ki, amikor a trianoni békeszerződés a területet Csehszlovákiához csatolta, és önálló közigazgatási egységéként Podkarpatska Rus néven kormányozták. A második világháború után a Szovjetunióhoz került és Zakarpatszkaja Oblaszty néven vált önálló közigazgatási egységgé.

A honfoglaló magyarság egy csoportja az Ung völgyén át, a Vereckei szoroson érkezett a Kárpát-medencébe. A középkori államszervezés korai szakaszában gyéren lakott terület, ún. gyepűvidék. Az alföldi jellegű, Tisza-menti síkságon és a nagy folyóvölgyekben korán népes települések alakultak ki, amit a gyepük kitolódása okozott. A kora középkori lakosság javarészt magyar.

Egyes területeken szász hospesek is letelepedtek és később románok is folyamatosan érkeztek a térségbe. A terület szláv lakossága a Kárpátok keleti lejtőiről folyamatosan bevándorolva, a hegyvidék irtásos felhasználásának során a 13. századtól létszámában folyamatosan erősödött. A terület népességét a 16-18. században jelentős veszteségek érték, részben a szabadságharcos mozgalmak, részben a tatár csapatok pusztításai miatt. A 18. században a korábbi németség újabb telepesekkel erősödött. A 18. században terület magyar és ruszin lakossága nagy létszámban vándorolt a szomszédos alföldi megyékbe, illetve a Bánságba és Szlavóniába is. A kitelepülők ritkán alapítottak új telepeket, inkább a török kort túlélt lakosság közé települtek. A kiköltözők helyére a Kárpátok keleti oldaláról folyamatosan újabb csoportok érkeztek.

A Kárpátalja újkori gazdasági fejlődése visszamaradott volt. A település hálózat egyenetlenül fejlődött és a városok népességének számaránya erősen visszafejlődött a középkori szinthez képest. A növekvő számú népesség irtásgazdálkodást és havasi pásztorkodást folytatott. A kialakult nagy latifundiumok (a Neoacquistica Comissio által a Habsburg hű nemességnek adományozott nagybirtok) erdőuradalmak erősen korlátozták a helyi lakosság életviszonyait. A területen, az értékes középkor óta ismert ásványkincsei ellenére sem indult meg a 19. században más területekre jellemző iparosodás. Egyes bányász közösségek a mezővárosi szintről, falusi szintre süllyedtek, mint például Visk. Ezért a kapitalizmus korában a vidék lakói nagy számban vándoroltak ki az USA-ba. A terület fakitermelése és fakereskedelme már a 19. század előtt is országos jelentőségű volt, ezért a helyiek erdei munkákra, és faáruszállításra specializálódtak.

A hegyvidéki területen lakó ukránoknak, több csoportja ismert, pld huculok, rusznyákok. Egyéb elnevezéseik ruszin, ruthén, kisorosz, magyarorosz. 1945 után a Jugoszláviában élő csoportjukat ruszinnak, a Kárpát-medencében élőket összefoglaló néven kárpátukránoknak nevezzük. A magyarok a városok mellett, elsősorban az alföldi jellegű településéken laknak. A románok a vidék keleti és déli sávjában élnek.

A terület jelentős városai és vásáros központjai a hegyvidék és a síkság találkozásánál fekszenek, mint pld, Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagyszöllős. Az ún. koronavárosokban élő német és magyar alaprétegű egykor kiváltságos bányász lakosság elparasztosodott, de a környező népektől való különállásának tudatát megtartotta. Ilyen koronavárosok voltak Visk, Técső, Máramarossziget, Huszt, Hosszúmező. A területen élő magyar népesség műveltségi fejlődésében fontos szerepe volt az ott kialakult történeti borvidéknek és a középkori bányászhagyományoknak.

AVAS: vagy Avasság. A történeti Szatmár megyében az Avas-hegy aljában , az Alföldre nyíló hegyi medence. A falvai a középkorban a szatmári királyi vár uradalmához tartoztak. A lakosság többsége román. A román elnevezése a magyarból származik: Oaş-Avas. A magyar lakosság a medence középső részén a Túr és a Tálna patakok mellett Avasúváros, Kőszegremete és Vámfalú helységekben él.

MÁRAMAROS: a történeti Máramaros vármegye, az Északkeleti-Kárpátokban fekvő nagy kiterjedésű táj. A Tisza folyó felső völgye két részre osztja. A nagyobbik, északi részén ruszinok, a déli részén túlnyomórészt románok laknak. A Tisza-völgynek nevezett vidékén magyar lakosság él. Jelentősebb helységei Máramarossziget, Hosszúmező, Aknaszlatina, Visk, Técső, Huszt.

SZERNYE: vagy Szernye-mocsár. A történeti Bereg megye sík vidékén, Munkács és Ilosva között húzódó, az Alföld irányába futó vizei által közrefogott, nagy kiterjedésű, kisebb-nagyobb vízfolyásokkal tagolt mocsárvidék és közvetlen környéke. A terület vízfölöslegét a Szernye-patak a Latorcán át vezette le. A sajátos táji adottságok a hagyományos életmód továbbélését és emlékeinek fennmaradását az 1930-as évekig biztosították. A környező magyar falvak mint pld, Dercen gazdálkodását és kultúráját a speciális táji adottságok alakították, ezért a réti gyűjtögetés és rideg állattartás vált különösen jellemzővé.